Foci » Újpest FC – DVTK fotók
Kitömték a “katicabogarat”.
Az Újpest többek között Kabát góljainak köszönhetően legyőzte a sereghajtót. A 18. forduló zárómérkőzését megelőzően az Újpestre látogató DVTK vezetőedzője, Tornyi Barnabás úgy nyilatkozott, hogy “egy jól fejlett katicának több pontja van, mint nekünk”. Nos, a katicabogár még mindig előnyben van, miután a diósgyőrieknek nem sikerült a lila-fehérek otthonában a pontszerzés. Az Újpest már az 5. másodpercben helyzetbe került, ám Malinauskas ekkor még védeni tudott. A 8. percben Rajczival – illetve a gólhelyzetet összehozó diósgyőri védelemmel – szemben azonban már tehetetlen maradt a kapus. A vendégek azonban ekkor még visszajöttek a meccsbe, Menougong tudott egyenlíteni harcosságának köszönhetően a 13. percben – itt is jegyezzük azonban meg, hogy az újpesti védelem is komoly segítséget nyújtott a légiósnak. A gólváltáson kívül sok egyéb, feljegyzésre érdemes momentum nem nagyon akadt az első félidőben, amely azért szép lassan eltelt. A második játékrészre viszont alaposan megváltozott a játék képe, és ez nagyrészt a félidő elején végrehajtott újpesti cserének volt köszönhető. Varga Roland beállásával ugyanis már mindkét szélen tudott hatékonyan támadásokat vezetni a hazai csapat, és ezzel egy idő után már nem tudott mit kezdeni az egyre fáradó DVTK. A három pont sorsáról végül aztán a 64. és 69. perc között Kabát Péter döntött, amikor előbb egy védelmi hibát használt ki, majd szabadrúgásból talált be. A 4-1-es végeredményt végül éppen az előbb említett Varga állította be a vége előtt tíz perccel.
Győzelmével az Újpest megőrizte a 4. helyét a tabellán, ahogy a Diósgyőr is tartja a 16. pozícióját.
Forrás: www.nb1.hu
Lesz büntető a meccsen?
- Igen, 1 0% 0 szavazat
- 2 vagy annál több 60% 3 szavazat
- Nem lesz 40% 2 szavazat
